2008.03.25. 05:43

 

 A virágok még a pokolba vezető út mentén is mosolyt csalnak az arcunkra. Törékenyek, múlandók, megalkuvást nem ismerők. Senki nem változtathatja meg a természetüket. Igaz, könnyű őket elpusztítani, de mit érünk vele? Nem kényszeríthetjük rájuk az akaratunkat. 

A virágok felébresztik bennünk az ösztönös gondoskodást, hogy védjük, csodáljuk és óvjuk őket. Ez a világ túl csúf, túl erőszakos. Kell lennie valami törékenynek, amivel törődhetünk. Ehhez tullépünk a nyerseségen, az egyre finomabb felé. Amikor virágokat áldozunk az oltárunkon, értékes ajándékot ajánlunk fel. A pénz túl közönséges, az étel túl prózai. Csak a virágok szeplőtlenek. Velük a tisztaságot ajánljuk fel.

A virágok gyengédsége könyörületet, együttérzést és megértést kelt. Ha ez a szépség törékeny, annál jobb. Az élet maga is tünékeny. Ne sajnáljuk az időt  a szépség csodálatára az állandótlanság közepette.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zenokossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr426398801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása